Amire talán kíváncsi lenne de soha nem volt, akit meg kérdezzen róla.


 Eset tanulmány

Egy súlyos baleset, megtudja változtatni az emberek életét.
Ha valaki mozgásképtelen állapotba kerül, egy örökmozgó embernek ez maga a pokol. A pokolból pedig hosszú az út a gyógyulásig.

Azt szeretném bemutatni, hogy mit lehet elérni sok, sok kitartással a járni tanulástól a normális életig.
Persze azt is mondhatnánk, hogy nekem nem volt balesetem engem ezek a bajok, nem érintenek. Hát elárulom, hogy a balesetből adódó izületi problémák, ugyanolyan rossz és fájdalmas életet jelentenek, mint akinek úgy kopott meg ugyan ez a terület. Persze akinek traumás sérülés okozta a bajt annak sokkal nehezebb meghatározni a kimenetel végét, mert a szervezet erősebb vagy gyengébb gyógyító ereje nagyon meghatározó tud lenni. De persze nem lehet mindent a szervezetünkre fogni, hiszen az akarat erejét sem szabad lenézni.
Ha két ugyan olyan problémával induló beteget nézünk, akkor láthatóvá válhat a különbség. Az egyik beteg nagyon megakar gyógyulni, a másik pedig elkönyveli, hogy őneki már úgyse lesz jó a lába. Persze csodák nincsenek, de a test és az akaraterő hihetetlen dolgokra képes. Tehát térjünk rá egy konkrét példára. Közúti balesetből kifolyólag
-két medence törés, egy az izületi vápát is érinti,
- ketté törött combcsont, (2 műtét)
-két térdtörés,
-szárkapocs csont törés,
-a két boka között a sípcsontból kitörött egy darab ami az egész szalag rendszert érinti,(2 műtét)
-kéz törés.

Úgy érzem ez még felsorolásnak is sok, de folytassuk a történetet.
A balesetet követően négy hónapig fekvő beteg volt az illető. Az első felállás három héttel a baleset után két ember segítségével óriási fájdalmak között történt (elképzelhetetlen fájdalom, amit egy normál törés utáni fájdalom meg se közelit)fél percig tartott ez a művelet és az ájulás határáig tartott. Az első mankóval megtett pár lépés segítséggel egy hónap után sikerült megtenni. Az ötödig hét után volt az első nagy élmény az önállóan a wc- re tizenkét lépés oda és vissza („kis lépés az emberiségnek nagy lépés az egyénnek”). Nyolc hét után az első kilépés a lakás ajtón és megpróbálni a lépcsőn közlekedni. Tíz hét után már séta a házkörül. Közbe sok torna, próbálkozás és szenvedés és persze állandó fájdalom. Négy hónap után már mankó nélkül is lassan közlekedés, az ötödik hónapban teljesen búcsút kell inteni a segítő mankónak, és a hatodik hónapban az állandó fájdalom is lényegében megszűnik. A következő hat hónap a rehabilitáció napi elfoglaltsága határozta meg. Egy évvel a baleset után dolgozni kell mert az anyagi helyzet szükségessé teszi. És eljött a nap az eset után tízen kilenc hónapra megszabadul a vasaitól és sokkal gyorsabban de újra kezdődik az egész megpróbáltatás. Napi küzdelem és nagyon lassú fejlődés persze közel nem olyan nehéz, mint annak idején amikor minden elkezdődött de higgyék el nem is könnyű. Az akarat meg persze nagyon sok apróság, amit egyébként senki nem mond el, hogyan kell csinálni, ha te nem találsz rá. Egy ilyen balesetből maradhat valaki nyomorék is vagy csak egy kicsit rosszabb láb. Nem mindegy a kimenetel vége. Nagyon sok és folyamatos törődés szükséges ahhoz, hogy az öreg korunkra a sérült lábunk, ami hamarabb megy majd tönkre ne legyen sokkal rosszabb mintha nem lett volna balesetünk. A történet befejezéseként csak annyit, hogy az említett személy éli napi életét és erősíti a lábát nagy szorgalommal, hogy a gyógyulás ne álljon meg egy bizonyos „na nekem ennél jobb úgyse lesz” szinten. Pedig láttam napról napra mit összekínlódott mire az első eredmények megjöttek egy idő után már saját maga sem hitt a javulásban, elkezdte elhinni, hogy itt a vége nincs tovább gyógyulás de nem adta fel és lassan reményt keltő javulás jött. Szóval igaz az, hogyha adunk a testünknek időt és segítünk neki akkor megtudunk gyógyulni egy előtte hihetetlennek tűnő szintig.

Segéd anyagok használata elkerülhetetlen akkor ha egy betegséggel nézünk szembe legyen az gyógyászati segéd eszköz, vagy porcépítő, porc regeneráló és még sorolhatnám milyen termékek kaphatók a piacon, de talán sose jutnák a végére. Hogy egy embernek mire van szüksége mindig az egyedi problémájának függvénye.

Kérem érdeklődésének megfelelően írjon a kívánt témakörről!

Kattintson ide és írja meg hozzászólását, véleményét.
 

Vissza a Blog főoldalára